Körös Klub: természetjárók a természetvédelemért

Hosszú töprengés után arra jutottam, hogy újra funkcióba veszem/vesszük az oldalt. Egyszerűen azért, mert könnyű szerkeszteni és már van segítség a szerkesztésben, amint azt a megújuló külső mutatja. Javaslatot, véleményt az eléhetőségekben megadott csatornákon várunk.

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
A Körös Klubról
 
Pósteleki Pihenő 2009
 
Természeti Emlékpark Program
 
Időszerű felhívásaink
 
Természetbúvár
 
Egyebek
 
Németh Ákos (KNP)

Németh Ákossal az Izsák, Kolon-tavi madárvártán beszélgettem 2005. október 19-én. (A beszélgetést természetesen hozzájárulásával teszem közzé. K. Tibor)

- A KNP munkatársaként élő kapcsolatod van civil szervezetekkel. Ha természetvédelem, akkor az hivatásos vagy ngo?
Sok helyen csak a nyilvánosság és az erős ngo munka segít, máshol pedig csak a hatósági szabályozás. Tehát mind2.

- Változott-e a civil természetvédelem helyzete a '80-as évekhez képest?
Igen, korábban csak az MME létezett, most már sokan tehetünk sokfélét, akár önálló jogi személyként.

- Szerinted mi a legsürgősebb civil feladat?
A helyi értékek védelme és a természetvédelmi szempontok helyi érvényesítése. A másik pedig a fiatalok (és az idősebbek:-) szemléletformálása.

- Más téma. A KNP területén nagyjából 600 egyed a túzokállomány. Mennyit bírnának el a meglévő területek?
(A 600 túzokból kábé 150 a tojó.) A jelenleginél lényegesen többet, ezer madarat biztosan.

- Magyarország egészét tekintve mennyi túzokunk lehetne (most úgy 1300-at mutatnak a nyilvántartások)?
A Kiskunsági NP-on kívül Hortobágyon és a Körös-Maros NP-ban van és lehetne komolyabb állomány. A '70-es évek közepén, amikor védelmet kapott (vadászatát csak 1970-ben tiltották be!! - K. T.), 3500 madár élt Magyaro-on, ennyi most is lehetne.

- Emberi gondatlanságból mennyi fióka vagy tojás pusztul el évente?
A KNP-hez tartozó védelem nélküli területeken közel 50%, a védett területeken ennek töredéke.

- Mekkora terület kell ahhoz, hogy valahol a túzok (újra) megtelepedjen?
Erős törzsállományok közelében 20-30 ha háborítatlan terület is elegendő.

- Védelem dolgában melyik módszer a legeredményesebb?
Egyértelműen az élőhelyvédelem.

- Más. Az invázív fajok ellen hogyan lehet(ne) védekezni?
Emberi erővel nehéz kezelni; ha a természet nem oldja meg a feladatot, akkor alig van esélyünk. Persze a lehetőségek nagyban függnek attól, hogy milyen fajról, milyen területről van szó.

- Mi az őshonos fajok "ereje"?
Az ősi táj és az ősi(bb) élővilág megközelítése a cél; ha ez elméleti vagy ideális fogalom, akkor is ehhez szeretnénk még közelebb jutni. A rendszer részeként értékesek.

- Milyen eredményekről beszélhetünk a magyar természetvédelemben mondjuk csak a madaraknál?
Amink most van, abból védelem nélkül nagyon sok hiányozna. Ezen kívül a ragadozó madarak sorsa elég jól alakul (kerecsen sólyom, parlagi sas és a többi). Egyrészt vannak még veszélyeztetett fajok, ugyanakkor a vándorsólyom története kevéssé érdem, inkább a körülmények kedvező alakulása a döntő.

- A madárgyűrűzésben eltöltött évek alatt melyik megfigyelésedet tartod a legértékesebbnek?
A barna füzikét 2002-ből, első és eddig egyetlen biztos adata Magyarországon.

- Kedvenc madarad és növényed?
Sok van: az énekesek közül talán a kenderike, aztán nagyon szeretem a sarlósfecskét, a ragadozók közül pedig a legnagyobb repülőművészt a kabasólymot. A sóskaborbolyát Izsák környékén sokfelé megtalálni; a szörpje és a lekvárja nagyon finom. Küzdeni kell érte, de megéri.

-----------------------

2005. Okt. 19-én az alábbi fajokkal találkoztam a Kolon-tónál:
ökörszem, királyka, jégmadár, csilp-csalp füzike, kékcinege, széncinege, barkóscinege, függőcinege, sitke, foltos nádiposzáta, őszapó, vörösbegy, erdei szürkebegy, kenderike, zöldike, kis vöcsök; talán már a telet jelzi a szőlőrigó és a fenyőpinty első megkerülése (K. T.)

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2023.11.21. 21:00
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Idő
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Willkommen!
 
Környezetvédelem
 
Zöldköznapi beszélgetések
 
Stark A. Kertbarátkör
 
Természetjárás
 
Webes kirándulás
 
Olvasószoba
 
Szívesen üzenünk, ha újabb anyagokat töltünk fel
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Fény-kép-tár
 
Tanulmányok/cikkek
 
Időjárás

Riasztás

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77